A konformistát arról a legegyszerűbb felismerni, hogy igen erős birtokló ösztönei vannak. Mit értek birtokló ösztön alatt? A birtokló ösztönt legegyszerűbben úgy határoznám meg, hogy valamilyen nemű, fajtájú külvilági dologhoz, dolgokhozvaló túlzottan erős kötődés. Ennek az erős kötődésnek legegyszerűbb ismertetőjele az, hogy ha a konformista azt érzi, hogy meg akarják fosztani, károsítani (még akármilyen kis mértékben is) birtoktárgyaitól, túlzott fellépéssel, agresszióval védi birtoktárgyait és szinte mindenre képes károsodása elkerülése végett. Mire következtethetünk ebből?

  A konformista tulajdonát személyiségrészének, énjének képzeli. A személyiség a legáltalánosabb felfogás szerint az egyén öröklött és környezeti hatásokra kialakult testi, szellemi, lelki tulajdonságai, amik az élet folyamán állandóan változnak. Így pl. egy embernek lehet izmos felépítése, okos agya, jóságos lelke, barna haja, stb. –mindezek személyiségtulajdonságok, személyiségrészek, amik az egyén tulajdona és ezekhez kötődik, mert ezek a tulajdonságok határozzák meg azt, hogy ki is ő valójában, tehát személyiségét, önazonosságát, identitását. A konformistával viszont az a probléma, hogy autóját, házát, keresetét, barátját, barátnőjét, stb. ugyanilyen titulussal, viszonnyal illeti. Tehát ezeket a külvilági dolgokat saját személyiségének, énjének a részének képzeli.

  Azt nem nehéz felfogni, hogy pl. a tehetségem, a kiváló gyorsfutó képességem, a nagyszerű matematikai problémamegoldó képességem, vagy épp az erős karom az enyém. De azt, hogy az autóm én vagyok, az énemnek, a személyiségemnek a része, az ami meghatároz, létjogot ad nekem a világban, az akárhogy is nézzük, „enyhe” túlzás.

-A birtokló ösztön pszichológiája véleményem szerint.

  Az ember meghatározott számú pszichés kötőerővel rendelkezik. Ez alatt azt értem, hogy szüksége van „tulajdonra”, vagyis külső, belső tulajdonságaira amikhez kötődik, mert ezek határozzák meg önazonosságát, identitását. Ha tudja, hogy ezek az övéi, vagyis létjogot ad tulajdonságainak, személyiségrészeinek meg van határozva önazonossága. A birtokló ösztönt, véleményem szerint az alakítja ki, hogy az egyén nem biztos önmagában, vagyis bizonyos személyiségrészeinek nem tudja megadni a létjogot, közhelyesen szólva bizonyos mértékű kisebbrendűségi érzése van. Hogy ezt ne érezze nyilván valóan valamilyen „pótszerre” van szüksége. Ezt „veszi ki” a külvilágból. Ez kétségtelen kompenzáció, mégpedig identitástorzulásának, hiányosságainak kompenzációja. Tehát a kevés belső javait, értékeit- „létjogtalan” személyiségrészeit a külvilág tárgyaival, dolgaival pótolja, amiket úgy fog fel mint saját személyiségét, énjét.