Deviánsnak azt az egyént nevezem aki a morál fennhatósága alatt éli ki ösztöneit. A konformistával szemben ezt azért tudja megtenni, mert ő nem hódolt be gyermekkorában a szülői akaratnak, de kétségtelen, hogy elnyomták igényoldalát, természetes vágyait. Ebből kifolyólag az nagy energiatöltésre tett szert. Az a különbség a konformista túlenergetizált gyermekkori énjével szemben, hogy a konformista elvesztette a kapcsolatát ezzel a morális hatalmassággal, míg a deviáns őrzi, ápolja ezt a lélekrészt és deviáns szertartásai során próbál könnyíteni rajta, vagyis önmagához visszatérni. Nem engedi túlhalmozódni alkalmazkodását magában, hanem a mértékletesség elvei szerint csak annyit vállal magára amennyit ellensúlyozni tud. Ő valójában csak nagyon keveset tud alkalmazkodni, nem enged meg magának hosszú idejű szabályokhoz való konformitást mivel ösztönigényeiben rengeteg energia van felhalmozódva. Ezektől az energáiktól a morál vagyis az „önmaga” fennhatósága alatt szabadul meg. Szintén- mint a konformistánál – mihelyst a deviáns „önmaga” részéből kiürül az energiák jó része, figyelme ráterelődhet az alkalmazkodás – „önmaga”, azaz szerepoldal – ösztönigények morális, harmonikus egyensúlyára.