Véleményem szerint ez a változás a konformista-deviáns átmenetkor érzékelhető a konformista-deviáns-nonkonformisa fejlődési vonalon. Amikor a konformista értékrendje megroppan ráeszmél, hogy csak külső elvárásokból felépített személyiség volt, így figyelme ráterelődik önmagára (mély-énjére) amellyel mindezek után próbálja felvenni a kapcsolatot.  Azt gondolom, erről írja C. G. Jung hogy: „Egy neurózisban szenvedő ember, aki tudja, neurotikus, individuáltabb, mint az, akinek nincs ilyen tudata. Aki környezete számára súlyos terhet jelent, és ezt tudja, individuáltabb, mint az az ember, aki saját lényege felől boldog tudatlanságban él…”

Az egyén életében ez az átmenet, értékválság nem kis szenvedéssel jár. Innentől kezdve az eleddig elnyomott személyiségcentrumával („önmaga”) való kapcsolatfelvétel lesz a célja. Ez az állapot kétségtelenül mélypont az egyén életében mivel a régi értékrend már nem állja meg a helyét, az új viszont még nem alakult ki. Ő a meghasonlott konformista, aki már a deviancia kapujában áll.